45 perc rémület a Kalifa Toronyban PDF Nyomtatás E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Esemény
2010. február 10. szerda, 16:40
45 perc rettegés a tű fokán
Egybehangzó lapinformációk szerint vasárnap este komoly műszaki probléma keletkezett a Burdzs Kalifa toronyházban, Dubaiban. A világ legmagasabb épületének egyik liftje romlott el. 
 
 
 
 
 
 

Szem- és fültanúk vasárnap este a toronyház egyik liftje felől hangos dörrenést hallottak, majd jókora porfelhő szállt ki a liftaknából. Lapértesülések szerint kisvártatva mentőcsapat érkezett a helyszínre, és ők segítették ki a két emelet között fennakadt liftből a bennragadt embereket.

A dubai polgári védelmi hivatal szóvivője megerősítette, hogy valóban technikai hiba történt, és 15 embert mentettek ki a felvonóból. A Times Online úgy tudja, az utasok 45 percet töltöttek rettegve a liftben, anélkül, hogy bármilyen információjuk lett volna a kialakult helyzetről. A mentőcsapatok egy létra segítségével mentették ki a rémült látogatókat, akik közül többen sokkos állapotba kerültek.

A toronyház üzemeltetője közleményében az érdeklődők rohamával és bizonyos energetikai problémákkal magyarázta a balesetet. 

A 828 méter magas, 160 emeletes épület 127. emeletére alig egy percig tartó liftezéssel száguldhatnak fel a látogatók. Mivel a kilátó volt az épület egyetlen látogatható része, a Burdzs Kalifa egyelőre nem fogad turistákat. Az üzemeltetők még nem közölték, mikor nyitják meg újra a látogatói teraszt.
 
 

Hozzászólások

Név *
Email
Code   
Küldés
  Thank you for supporting www.joomlaportal.hu
facebook-logotwitter_logorss_logo

Galéria

Megjelent a Bautrend

2010. június-júliusi száma
Májusi címlap

Hírlevél

Iratkozzon fel most hetente megjelenő Bautrend hírlevelünkre!



C 2008-2010 Bautrend.hu