| 100 ezer eurós díjat kapott a természetes fény amerikai építésze, James Carpenter |
|
|
|
| Esemény | ||||
| 2010. március 03. szerda, 14:34 | ||||
1. oldal / 2 ![]() James Carpenter, a természetes fény New York-i építésze, szobrásza és tervezője vehette át idén a Villum és a Velux Alapítvány Természetes Fény és Épületelem Díját. Carpenternek fontos szerepe volt a Világkereskedelmi Központ 7-es épületének megtervezésében, amely 2001. szeptember 11-e óta a Ground Zeronál az első elkészült épület.
Az 59 éves Carpenter ünnepélyes keretek között 2010. március 2-án Koppenhágában vette át a díjat és az azzal járó 100 ezer eurót. A hasonló elismerések között az egyik legnagyobb pénzjutalommal járó díjat tervezői életművéért kapja, amelynek középpontjában a természetes fény és egyéb természeti jelenségek városi környezetben való alkalmazása áll. "James Carpenter azon kevesek közé tartozik, akik egyértelműen arra törekszenek, hogy kapcsolatot teremtsenek a mérhető és a mérhetetlen, a természet és az építészet között" - vélte Bjarne Thomsen, a díjbizottság elnöke. "Éppen ezért a munkái sokakat inspirálnak, mivel a természetes fény és az építészet művészetét és tudományát új iránnyal, tartalommal és világos technológiai szakismeretekkel gazdagítják. Carpenter munkájának ezen vonásai New Yorkban különösen szembetűnőek. Az építész segítségével a közelmúltban néhány nagyratörő épülettel a természet része lett a városi környezetnek. A Világkereskedelmi Központ 7-es épületénél a pódiumfal elkészítésén kívül Carpenter tervezte a Time Warner Building előcsarnokának kötélhálózatos falát is. Ezzel a megoldással lehetővé válik a Jazz at Lincoln Center vendégei számára, hogy a nyüzsgő Columbus Circle utcazajától mentesen kitekintsenek az 59. utcára és a Central Park fáira. ![]() A Rhode Islandi Tervezőiskolában szobrászat szakon végzett Carpenter egyedülálló módon egyesíti magában a képzőművészekre, a mérnökökre és az építészekre jellemző tulajdonságokat. Az építőanyagok alkalmazásában és művészi életre keltésében szerzett nagyfokú tapasztalata révén a MacArthur ösztöndíjtól kezdve a tanácsadó mérnökök által műszaki megoldásaiért odaítélt számos kitüntetésig több elismerésben is részesült. "Az épülettervezés normál esetben kívül esik a szobrászok tevékenységi körén, a szobrászat azonban olyasmit valósít meg, ami az építészetből gyakran kimarad, azaz foglalkozik környezetének fenomenológiai tulajdonságaival. Ezek közül pedig a fény az egyik elsődleges fontosságú anyag, amelyet erre a célra alkalmazok" - mondja Carpenter. "Fontos, hogy - mint a jó művész általában - alaposan ismerjem a különféle anyagokat." Szerteágazó tehetsége révén együtt dolgozhatott több, világszinten a legelismertebbnek számító építésszel is, köztük Norman Fosterrel, Richard Meierrel, valamint a Skidmore, Owings & Merrill építészirodával. Emellett számos projekt, többek között a hamarosan megnyíló jeruzsálemi Izrael Múzeum jelenleg folyó átépítésének főépítésze. "Mindig is szerteágazó volt az érdeklődésem: az anyagok, a képzőművészet, a műszaki tudományok. És ma éppen ez teszi a munkánkat egyedülállóvá - műszaki szempontból magas szintű, de mindig a költészet a kiindulópontja: milyen ötletről is van szó? És hogyan vonjuk be az embereket? Mi annak a környezetnek a fenomenológiája, amelyben dolgozunk?" A Természetes Fény és Épületelem Díj A díj adományozója a Villum Alapítvány és a Velux Alapítvány, amely egy 1971-ben Villum Kann Rasmussen dán mérnök és feltaláló, a modern tetőtéri ablak kifejlesztője által alapított nonprofit alapítványcsoport. A tetőtéri ablak a természetes fény és friss levegő alkalmazásának új távlatait nyitotta meg az építészetben, Villum Kann Rasmussen pedig erre a találmányára alapozva építette fel tetőtériablak-vállalatát, a Veluxot. A díjat évente egy építésznek, kutatónak, művésznek vagy építőipari vállalkozónak ítélik oda természetes fényt alkalmazó tervezői munkájáért, a természetes fény használatának tudományához való hozzájárulásáért, annak tudatos alkalmazásáért vagy ez iránti érdeklődésért, valamint ipari méretekben gyártott épületelemek kifejlesztéséért. |





















