A fenntarthatóság kérdése nemzetközi szinten is egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a gazdaság szinte valamennyi területén, és ez kiemelten igaz az építőiparra. A World Business Council for Sustainable Development (WBCSD) jelentései szerint az építőipar világviszonylatban 40 százalékra tehető részesedéssel meghatározó tényező az energia-felhasználásban, és mintegy 30 százalékban járul hozzá a klímát károsító szén-dioxid-kibocsátáshoz is, valamint a DGNB, a Fenntartható Építés Német Társasága szerint csak Németországot tekintve évente 360 millió tonnányi hulladékot termel.

A fenntarthatóság számos értelemben használatos fogalmát tekintve az építőipar számos képviselője még meglehetősen homályos és gyakran hiányos elképzelésekkel rendelkezik a fenntarthatósághoz kapcsoló követelményekről. Az építészek részéről megkövetelt fenntarthatóság nem csupán a részmegoldásokra szorítkozik, hanem új és átfogó megközelítést igényel az épületek tervezésében.

A fenntarthatóság olyan követelményekkel jár, amelyeket gazdasági, ökológiai és társadalmi-kulturális dimenzióba sorolhatunk. A gazdasági fenntarthatóság célja a gazdasági erőforrások védelme. Az építőiparra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a beszerzési ill. létesítési költségeken túlmenően az épület teljes hasznos fennállására vetített használati, valamint a bontási költségeket is figyelembe vegyék. 

Az ökológiai dimenzió a környezet nemzedékeken túlmutató megőrzésére vonatkozik. A fenntarthatóság ebben a vonatkozásban azt jelenti az építészetben, hogy az építőanyagok és építőipari termékek optimális alkalmazásával kíméljük az erőforrásokat, valamint a lehető legkisebbre csökkentjük a fűtőanyagok, a villamos áram és a víz felhasználását, valamint a szennyvíz keletkezését. 

A fenntarthatóság társadalmi és kulturális dimenziója esetében – a lényegre szorítkozva – az emberi egészség védelme, az élhető társadalom, valamint az otthonos környezet biztosítása áll a követelmények előterében. Az építészetre vetítve például a hőszigetelés, a világítás, a zajszigetelés, az akadálymentesítés, valamint az anyagok kiválasztása és az esztétikai szempontok képezik a meghatározó tényezőket. 

A fenntarthatóság itt említett dimenzióiból átfogó célokat vezethetünk le az épületekre vonatkozóan. Ideális esetben a fenntarthatóság különböző szempontjainak megfelelően elemzik egy építmény fennállásának valamennyi szakaszát, és optimalizálják ezek összhangját. Ennek során az a cél, hogy a mindhárom dimenzióból merített szempontok értékelésével, számszerűsítésével és figyelembe vételével az életciklus egészére nézve a feladatuknak kimagaslóan megfelelő és kiemelkedő minőségű épületeket állítsanak elő, amelyek a lehető legkisebb kedvezőtlen hatást gyakorolják a környezetükre. 

Az építőipari ágazat tekintetében a fenntarthatóság a politika, valamint egyre több építtető és épület-hasznosító részéről megfogalmazott követelménye új és átfogó épület-koncepciók fejlesztését jelenti, amelynek keretében intelligens technológiákra, új építési módokra és az energia környezetkímélő felhasználására van szükség. A klímaváltozás és a fosszilis tüzelőanyagok drágulására tekintettel egyre keményebb feltételek mellett az építészeknek, a tervezőknek és az építtetőknek jóval nagyobb mértékben kell ezekhez a szempontokhoz igazodniuk mind az építés, mind pedig a felújítás során. Az új elképzelések gyakorlati megvalósításához szükséges technológiák és termékek túlnyomórészt már rendelkezésre is állnak, azonban nem ritkán jelent akadályt a fenntartható építési koncepciókkal szerzett tapasztalat. Ezen kívül még mindig nincsenek szabványosított gyakorlati értékelési módszerek is léteznek a szerkezeti elemek, mint például a nyílászárók és homlokzatok fenntarthatóságának értékelésére. A gyakran emlegetett PCF, vagyis a termék szén-dioxid-kibocsátásán alapuló "lábnyom" alapján történő besorolást, amelynél értelemszerűen csakis és kizárólag a termékkel okozott szén-dioxid-kibocsátás a mérvadó, a gyártók nem kellően alapos megoldásként elutasítják. Az EU-bizottság részéről azonban már bejelentették, hogy az energiafogyasztást befolyásoló termékekre minőségi védjegyet kívánnak bevezetni.

Annak ellenére, hogy a fenntartható építés jelentős többletráfordítással jár mind a tervezés, mind a kivitelezés és ezzel az építési költségek vonatkozásában, a szakmabeliek mégis jóval nagyobb keresletre számítanak az ilyen szempontoknak megfelelő beruházásoknál az építtetők és a beruházók részéről. Ez kézenfekvő is, hiszen azok az épületek, amelyeket igazolhatóan a fenntarthatóság szem előtt tartásával építettek, közép- és hosszú távon gazdaságilag is hatékonyak, valamint kímélik a környezet és az erőforrásokat, így azokat könnyebben lehet bérbe adni illetve eladni kiszámítható üzemeltetési költségek mellett. Szintén fontos tényező az építmények értékmegőrzése, az optimális beilleszkedés a társadalmi-kulturális környezetbe, végeredményben pedig a lakhatóság.

A fenntartható építés elősegítésére és az értékes épületek közvélemény előtti megjelenítése érdekében számos országban védjegyeket vezettek be. A nemzetközi szinten elismert tanúsítványok közé tartozik a DGNB, a Fenntartható Építésért Német Társaság egyesület é a Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Szövetségi Minisztérium által közösen kifejlesztett "a Fenntartható Építés Német Védjegye". A minőségi védjeggyel járó messzemenő követelmények biztosítják az épület ökológiai, gazdasági és társadalmi-kulturális minőségének átfogó értékelését annak teljes élettartamára. 

Európai szinten az Európai Unió bizottságának az energiahatékonyság fejlesztésére és a megújuló energiaforrások nem lakáscélú ingatlanoknál történő hasznosításának fejlesztésére szolgáló, önkéntes alapú GreenBuilding programot tekintik mérvadónak. 

Az építészeti fenntarthatóság egyik elemi része az alkalmazott termékek és technológiák, valamint az épület egészének energia-hatékonysága, és ez ugyanígy érvényes az energia-takarékosságra vonatkozó jelenlegi és jövőbeni jogszabályi követelmények tükrében. Európában például az épületek vonatkozásában a nagy energia-megtakarítási potenciált az épületek általános energia-hatékonyságára vonatkozó irányelv (2002/91/EK) módosításával kívánják elérni. Ez a módosított irányelv 2010 tavaszán lép hatályba, és többek között azt irányozza elő, hogy 2021-től minden új építésű épület "közel nulla energia-felhasználású épület" legyen, sőt ez a követelmény a középületekre már két évvel korábban érvényes. A "közel nulla energia-felhasználású épületek" rendkívül magas általános energia-hatékonysággal rendelkeznek, és a csekély maradó energiaigényt túlnyomórészt megújuló forrásból fedezik.